Kevés olyan mitikus státuszt szerzett orchidea van (legalábbis Európában), mint a fonák bajuszvirág, hangzatosabb nevén szellemorchidea. Az emberek imádják a mítoszokat, növényünk pedig ilyen szzempontból ideális alany: Európa-szerte (Magyarországon pedig különösen) ritka, előfordulása nagyon szertelen, szeszélyes, gyakran évtizedekig elő sem bújik egy konkrét élőhelyén, vagy egyetlen egyszer virágzik, utána soha többet nem látják, bizonyos régiókban (pl. Angliában) kipusztultnak hiszik nagyon sokáig, aztán mégis felbukkan egyetlen példány, vagy hogy képes a föld alatt is virágozni, és így tovább.
És ha ez még nem lenne elég, ott a kinézet: klorofill híján medúza (vagy sápadt tintahal) kinézetű virágok csücsülnek egy egészen törékenynek ható, gyakran vöröses-bíboros egyenes karcsú kis ágon. Ami talán – számomra legalábbis – a leginkább zavarbaejtő, az a masszívan fallikus ivaroszlop, nehéz nem asszociálni a humán megfelelőjére. Az egész virág egyébként reszupinálatlan, azaz a kinyíláskor elmarad a virágkocsány 180 fokos megtekeredése, így a legtöbb orchideával ellentétben a mézajak kerül felülre, a többi alkatrész (leplek és az ivaroszlop) alulra.
Érdekesség, hogy a sarkantyúja termel nektárt, így leginkább hártyásszárnyúak (poszméhfajok) porozzák be, bár nem sok olyan méh egyed lehet, aki Epipogium nektárból tömte volna degeszre magát. A csapadék évközi eloszlásától függően júniustól októberig bármikor feldobhatja a „termőtestét” a talaj fölé.
Az árnyas és erdőket kedveli, szinte minden esetben valamilyen vízfolyás, vízszivárgás mellett fordul elő, a virágzáshoz igényli a bőséges csapadékot, különben lappang (kicsit olyan, mint a gombák), ez is magyarázza, hogy nálunk miért ennyire ritka. Itthon néha elő-előkerül a Zselicben, a Mecsekben, a Bakonyban, illetve a Börzsönyben, stabilabb előfordulása csak a Kőszegi-hegységben, a Bükkben ismert, illetve állítólag nemrég komoly létszámú állományát találták a Heves-Borsodi dombságban is. Európa alpesi helyein szintén megbízhatóbb az előfordulása, például az alábbi galériában található szlovén helyszínen is mgbízhatóan előjön, néha egészen nagy példányszámban.
Ha van egy-egy csapadékosabb periódus (100-200 mm-ekkel két hónap alatt) a nyári félévben, akkor érdemes a középhegységek és dombságok árnyas, vízjárta helyeit vizslatni. Az én példám is bizonyítja, hogy aki keres, az talál – és itt most egy hosszas élménybeszámoló következik: 2023 júniusában, miután a nyár eleje igen nedves volt, és gombászok már találtak is egy bajuszvirágot a Börzsönyben, felkerekedtem Nórival, a párommal, hogy körülnézzünk a környéken. Kaptunk tippeket, hol járt már a korábbi években ott kísértet, így elsődlegesen ezeket a gócpontokat vizsgáltuk át tüzetesen. Egy völgytalpi, vízfolyásos, nudum erdő minden apró szegletét megnéztük, de semmi. Igazából nem is biztos, hogy elhittem, hogy csak úgy elém ugrik egy szellem, ahhoz iszonyú nagy szerencse kell.
Mindenesetre folytattuk a túrát, mert még piros madársisakok (Cephalanthera rubra) is a terítéken voltak aznap. Ezek persze nem bújócskáznak annyira, itt sikerült életem eddigi legszebb példányát is kifogni. A „kis” közjáték után folytattuk utunkat a turistaút mentén, igazából már visszafelé haladtunk egy másik útvonalon a kiindulási ponthoz. Én továbbra is kigúvadt szemekkel bámultam a talajt (Nóri is folyamatosan bogarászott), az aljnövényzetet, hátha…. Egy tisztás után a turistaút bement az erdőbe, én pedig egy kicsit leléptem az ösvényről, hogy körülnézzek, amikor egyszer csak ott temett előttem. Ahogy megpillantottam, mintha hirtelen egy alternatív valóságba léptem volna át és megcsípett volna valami, hangosan elkezdtem hívogatni Nórit, hogy jöjjön, mert ezt nem hiszem el, és közben jajgattam, mint egy rossz javasasszony. Mindenféle kiszínezés nélkül tényleg olyan érzés futott át rajtam, mint ha egy különös jelenést láttam volna, ami egyszerűen túlságosan hihetetlen ahhoz, hogy felfogjam. Aztán azért kezdtem lenyugodni, és tudomásul venni, hogy iszonyú mázlink van, mert egyébként ráadásul egy vadiúj helyen sikerült szellemorchideát találni Magyarországon, ami nem sokaknak jön össze (sokaknak egyáltalán a bajuszvirág megpillantása nehezen jön össze).
A tövet természetesen alaposan megfotóztam, aztán Csábi Miklós barátomon keresztül le is jelentettük a nemzeti parknak. Már a helyszínen (meg a fotókon is) látszott egyébként, hogy a növény alsó szárát már megrágta valami. Sajnos, amikor a nemzeti park emberei kimentek a tőhöz, a csiga, ami a munkát elkezdte, addigra be is fejezte: a tő már a földön hevert (így vélhetően termést sem hozott).
A faj itthoni létfeltételei folyamatosan romlanak, főként a csapadék egyenetlen eloszlása, az erdők szárazodása nyomán. Azt a kevés tövet, ami ennek ellenére előjön, az erdőkitermelés és a taposás tovább ritkítja. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.
Vissza a bajuszvirág (Epipogium) nemzetséghez↶
