Szicília bennszülött nyelvtörő nevű bangója (a név egyébként a nagy méretű, gyakran kihegyesedő mézajakfüggelékre utal, oxy – hegyes, rhynchos – csőr) elterjedt a szigeten, még úgy is gyakran belefutottunk a 2024-es április végi expedíción, hogy már jóval túl voltunk a faj fő virágzási idején (március közepe-április vége). Utak környékén is elég gyakori, ha számba veszem az alábbi képeket, akkor a nagy részük műút rézsűjében vagy padkájában készült, de persze az ottani mediterrán bozótosokban (garrigue), gyepekben, rétekenolívaültetvényekben, nyíltabb erdőkben is sokfelé tenyészik.
Nagyon dekoratív poszméhbangó-féle, általában zöldes leplekkel, széles, trapéz alakú mézajakkal, pirosas-barnás alapmezővel, bonyolult rajzolatú, fehéres „vállú” mézajakkal, a spekulumot határoló feltűnő, fehér cirkalmakkal, és a jellegezetes, „gigantiku” felfelé álló függelékkel. Ahogy az alábbi pár képen is látszik, meglehetősen szabadon variálja a fenti jegyeket, emiatt néha össze lehet keverni a hozzá nagyon hasonlító másik két fucifloroid szicíliai bangóval, a világosabb leplű és mézajkú Ophrys biancae-val és később nyílni kezdő, rózsaszín leplű helyi candica-módosulattal, az Ophrys calliantha-val.
Manapság már valódi szicíliai endemizmus, korábban Máltán is előfordult, de az utolsó, egyetlen tövet a ’90-es években látták utoljára, tehát gyakorlatilag onnan kipusztult. A dél-olaszországi Puglia, Basilicata és Calabria régiókban található oxyrrhynchos-szerű egyedeket pedig önálló fajnak tekintik és elnevezték Ophrys celiensis-nek.
Vissza a bangó (Ophrys) nemzetséghez ↶
