Az Ophrys straussi számomra a bangók legszebbike: nem elég, hogy a gömbölyded mézajak fekete-fehér kontrasztos (ami különösen a gyengém), de ehhez többnyire élénk rózsaszín leplek tartoznak. És amikor ezt még azzal tetézi, hogy a fehéresek az oldalkaréjok (azaz a vállak), és azokon a szőrök is (var. leucotaenia), akkor ez már olyan látvány, amire az orchidióta is csak nagyokat sóhajtozik.
Ennyi ömlengés után a száraz tények: a faj a reinholdii csoport tagja, az alapfajtól legkönnyebben a kerekdedebb mézajak, a fekete mézajkon a gyakran H-t vagy egy komplett övet és abból alányúló párhuzamos sávokat, illetve köldököt formáló, tisztán fehéres (enyhén lilás) rajzolat, a valamivel kisebb méret, és a későbbi (májusi) virágzás alapján lehet elkülöníteni.
Az Ophrys cilicica-hoz hasonlóan ez is alapvetően keleti elterjedésű, annál némileg nagyobb területtel és gyakrabban is lehet vele találkozni. Előfordul Kis-Ázsia déli részein kívül Iránban, Irakban és Szíriában is (ciprusi egyetlen előfordulása kérdéses). 2023-as törökországi kiruccanásunk alkalmával a leggyakoribb bangófaj volt, amivel a 10 nap alatt találkoztunk; főként erdőkben, azok minitisztásain fordult elő, valamint természetesen temetőkben. Ami érdekesség, hogy 1600 m tengerszint feletti magasságban is láttuk (taskenti temető), nincs tudomásom ennél magasabban előforduló bangóról (legalábbis én nem találkoztam vele) , talán csak a légybangó (Ophrys insectifera), vagy török fajtársai képesek ilyesmire. Alább a nagyra nőtt galéria erről a gyönyörűségről.
Vissza a bangó (Ophrys) nemzetséghez ↶
