Az ibolyás gérbics valahol félúton helyezkedik el a teljesen fotoszintetizáló, zöldleveles orchideák és a táplálékfelvételben teljesen gombára támaszkodó, barnás madárfészek kosbor (Neottia nidus-avis) között. Ennek megfelelően a még a szárleveleken és murvaleveleken fel lehet fedezni némi zöldes beütést, de különösen az előbbiek már meglehetősen csökevényesek, rövidek (innen a latin név: abortivum, ami megszakítottat, kurtát jelent), szárölelőek. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne egy dekoratív kosborféle: a nagyjából leszúrt botra (bimbósan buzogányra) hasonlító, barnás-kékeszöldes, masszív szár felső felében sokemeletesen nyílnak az ibolyáskék-sárgás virágok, amelyeknek tényleg egészen a trópusi orchideákra emlékeztető felépítése van (de nem kell annyira messze sem menni, elég a nőszőfüveket idecitálni ilyen szempontból).
Filigrán jellege és színe miatt mégis sokan elmennek mellette az erdőkben, pedig a középhegységeinkben többfelé előfordulnak, és mivel meleget kedvelő, ezért főként karsztbokorerdőkben, száraz tölgyesekben, gyertyános- és cserestölgyesekben, ritkábban bükkösökben fordul elő, általában legfeljebb félárnyékban. Európában is sokfelé megtalálható, főként mediterrán súlyponttal, észak felé legfeljebb Belgiumig, Dél-Németországig, Csehországig nyúlik fel, viszont kelet-nyugat irányban tényleg felöleli Európa teljes mediterrán övezetét (még Afrika északi részére is benyomul).
Fakultatív önmegporzó, azaz abban az esetben, ha a méhek nem végzik el a melót, az ivaroszlop portokjából a bibére hullik a pollen, tehát nem bízza a véletlenre a növény az utódlás kérdését. Itthon főként május második felétől virágzik, virágzása még június első felében is javában tart (a Mecsekben már május legelején kinyílnak a legelső virágok). Itthon töveit az erdőkitermelés (leginkább a fekete fenyvesek egyébként indokolt felszámolása) fenyegeti, természetvédelmi értéke 10 000 Ft.
Nálam is kicsit mostoha a faj, pedig nem érdemli meg. Ha meg is pillantom egy-egy nyíló tövét, sokszor elmegyek mellette, mert aktuálisan van éppen „fontosabb” látnivaló, fotóznivaló. Azért volt, hogy őt tettem meg az erdei járkálás sztárjává: a Budai-hegységben keresgélve így sikerült alaposan meglőnöm az alábbi galéria egyetlen szereplőjét, egy gyönyörű dupla páldányt egy teljesen elhagyott gyümölcsösben, Budapest határában.
Vissza a gérbics (Limodorum) nemzetségekhez ↶
