Vadon élő magyar és európai orchideák ismertetése és képgalériái.
Kosboroptika
Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis)

Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis)

Egy Bugac mellől származó nőszőfű-faj, ami Franciaországban, Németországban, Svájcban és Ausztriában is megtalálható? Jól hangzik, csak éppen nem feltétlenül igaz, vagy legalábbis a mondat igazságtartalma nagyban függ attól, hogy mit tekintünk bugaci nőszőfűnek (Epipactis bugacensis). Az tény, hogy Karl Robatsch, osztrák botanikus 1990-ben ezzel a névvel írta le a fajt a Kiskunságból, de aztán pár évvel később teljesen hasonló nőszőfűállományt talált Alain Gévaudan francia kollégájával a Rhône völgyében is, amit együtt Epipactis rhodanensis-nek neveztek el. Később további populációk kerültek elő a már említett nyugat(közép)-európai országokban is, és időközben már olyan felhangok is megjelentek, amelyek amellett érveltek, hogy a rhodanensis szimplán a bugacensis alfajának tekinthető (Wucherpfennig). Hiába a nagy távolságok, a szoros összefonódást a morfológiai hasonlóságokon túl az is jelzi, hogy ugyanazokat az élőhelyeket is szeretik: a vizek menti alluviális talajon, vagy homokhátságokon megtelepedett vagy telepített ligeterdőket. tölgyeseket, nyarasokat. Egyébként mindkét faj virága alapvetően zöldes beütésű, a bugacensis-nél a mézajak epichiljén futtatott rózsás árnyalat többnyire a mézajak kihegyezett csúcsáig terjed (a rhodanensis rózsás foltja marad az alapi rész közelében), a bugacensis mezochilje szűk, a rhodanensis esetében némileg szélesebb ez a szűkület, emellett a francia eredetű testvér epichildudorai szintén hivalkodóbbak. A közelmúlt genetikai vizsgálatai (Sramkó et al., 2019) ráadásul tovább mélyítették a kapcsolatukat, megállapítva, hogy a két taxon között minimális az evolúciós távolság, gyakorlatilag egy fajnak tekinthetők, és mindketten a széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine) önmegporzásra (autogámia) áttért tékozló gyerekei. Természetesen a splitter hajlamú botanászok nem hagyják magukat megvezetni mindenféle hókusz-pókusz molekuláris vizsgálat eredményeivel, és továbbra is külön tárgyalják a két taxont, ezt teszi Kreutz is a 2024-es áttekintő munkájában.

Mi maradjunk csak a szigorúan vett bugacensis-nél és annak hazai vonatkozásainál! Növényünk a legkorábban virágzó nőszőfű fajok közé tartozik, az ún. első hullámot képviseli a kislevelű nőszőfű (Epipactis microphylla) és a vörösbarna nőszőfű (Epipactis atrorubens) társaságában, mivel már akár május végén elkezdhet nyílni és június végére – mire a hazai nőszőfű szezon igazán beindul – be is fejeződik a virágzása. Emiatt nehéz más itthoni Epipactis fajjal összekeverni, a legnagyobb esély ilyen balesetre a széleslevelű nőszőfűvel (E. helleborine) kapcsolatban nyílik, de néhány alapvető bélyeg itt is a segíŧségünkre van: a bugaci nőszőfű levelei a száron csaknem kétoldaliak és tojásdadabbak, rövidebbek, emellett világosabb árnyalatúak, míg az E. helleborine levelei sötétzöldek, határozottnan erezettek, hosszúkásabbak és szórt állásúak. Fontos különbség az ivaroszlop szerkezete is, mivel más a két faj megporzási mechanizmusa, de ennek megállapításához már nagyító kell vagy egy jó makrófotó illetlenül felfedve a virág intim részeit. Megporzókról ugyanis a bugaci nőszőfű esetében kár beszélni, a faj kizárólagos önmegporzásra (obligát autogámia) tért át, a szaporodás sikeréért ő ezt a stratégiát „választotta”. Ennek megfelelően a klinandrium és a rostellum meglehetősen fejletlen, a kibomló és porózusabb pollencsomag így könnyedén rá tud hullani a bibére. A ragadóstest (viscidium) köszöni jól van, de nem igazán funkcióképes.

Az nem elég, hogy kvázi magyar endemizmus, de még kicsiny országunkon belül sem veti meg akárhol a lábát, ugyanis kizárólag a Duna-Tisza köze homokhátságán fordul elő legnagyobb számban telepített nyarasokban, esetenként fenyvesekben vagy az ember keze nyomát kevésbé magán viselő tölgyesekben, gyakran a vörösbarna nőszőfűvel (Epipactis atrorubens) és a piros madársisakkal (Cephalanthera rubra) osztozva az élőhelyen. Legészakibb előfordulása a Gödöllői-dombságtól keletre található, de már Budapesten is előkerült, itt egy természetközeli állapotú homoki nyarasban akadtak rá 2017-ben. Mint minden nőszőfű fajt, őt is hátrányosan érinti az egyre szárazabbá váló nyár, de a telepített erdők letermelése sem segíti a túlélését. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft.

Vissza a nőszőfű (Epipactis) nemzetséghez ↶

Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis), jól látható az autogámiát jelző, a bibére rászóródó pollencsomag, Kiskunság, 2023. 06. 19.
Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis), jól látható az autogámiát jelző, a bibére rászóródó pollencsomag, Kiskunság, 2023. 06. 19.
Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis), Kiskunság, 2023. 06. 19.
Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis), Kiskunság, 2023. 06. 19.
Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis), Kiskunság, 2023. 06. 19.
Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis), Kiskunság, 2023. 06. 19.
Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis), Kiskunság, 2023. 06. 19.
Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis), Kiskunság, 2023. 06. 19.
Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis), Kiskunság, 2023. 06. 19.
Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis), Kiskunság, 2023. 06. 19.
Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis) az élőhelyén, a Kiskunság egy telepített nyarasában, 2023. 06. 19.
Bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis) az élőhelyén, a Kiskunság egy telepített nyarasában, 2023. 06. 19.

Vissza a nőszőfű (Epipactis) nemzetséghez ↶