A nemzetség sokáig monotipikus volt, egyetlen képviselővel, a tornyos sisakoskosborral (Anacamptis pyramidalis), majd jött a korszellem és a filogenetikai, leszármazástani vizsgálatok, amelyek bebizonyították, hogy egy sor „sima” kosbor (pl. az agárkosbor, mocsári kosbor vagy a poloskaszagú kosbor, de az Anacamptis papilionacea vagy sancta is) valójában a vitézvirággal alkot egyetlen evolúciós közösséget, idegen szóval monofiletikus egységet (ami azt jelenti, hogy a csoport tartalmazza az összes legközelebbi közös ős leszármazottait és csak azokat). Így ezeket a fajokat is a sisakoskosbor nemzetség alá vonták.
Az összevonást jogosultságát alátámasztja az a tény is, hogy a kibővült nemzetség összes tagja viszonylag erőlködésmentesen produkál hibridet a másikkal, míg az eredeti Orchis nemzetség többi tagjával nem mutatkoztak ilyen szempontból kompatbilisnek. További közös vonás, hogy a virágon a leplek többsége (néha a mézajak kivételével az összes — lásd poloskaszagú sisakoskosbor, néha a belső oldalsók és a középső külső) sisakszerűen összehajlik, innen a magyar elnevezés (bár ilyen sisakoskodás más nemzetségeknél is megfigyelhető — lásd Orchis, Dactylorhiza stb.!). A tornyos sisakoskosbor mindenesetre az új csoportosuláson belül továbbra is egy elkülönült szigetet alkot, amit jelez az is, hogy a többiekkel ellentétben lepke porozza meg, amihez morfológiailag is igazodott az idők során. A nemzetség legtöbb faja nektárt nem termel (kivéve a poloskaszagú sisakoskosbort és az Anacamptis sancta-t), a megporzóikat a vizuális megtévesztéssel verik át.
Egyesek még ennél is tovább mentek a rendszerezési kavalkádban: Kreutz a 2024-es európai, észak-afrikai, közel keleti orchideákat feldolgozó könyvében az Orchis nemzetségből kivált fajokat inkább több önálló nemzetségbe sorolja, Anteriorchis, Paludorchis, Herorchis és Vermeulena néven. Ki-ki vérmérséklete és hite szerint elfogadja, alkalmazza vagy figyelmen kívül hagyja ezt a megoldást (ez a fajta nómenklatúra egyébként nem új, az elmúlt évtizedekben folyamatosan próbálkoztak a meghonosításával). Én, mint aki a Magyarország orchideáinak atlaszán szocializálódott, az utóbbiak táborát erősítem, az Anacamptis nemzetség fenti jellegű kibővítését elfogadom, a további szétszálazást már nem.
Európában csaknem mindenhol megtalálhatók a génusz képviselői, egészen a Brit-Szigetektől a Közel-Keletig, Kis-Ázsiáig és Észak-Afrikáig legalább egy-egy faj mindenhol előfordul. Hazánk területén 4 (ha mocsári és pompás kosbort külön fajnak tekintem, akkor 5) sisakoskosbor faj tenyészik, némelyik európai viszonylatban is kirívóan nagy pédányszámban.
