A Dolomitok egyik fő sötétkosbor ékessége – a Nigritella dolomitensis mellett – a „busman” Nigritella (nevét Adolfine Buschmann, 20. századi osztrák botanikusról kapta), amely csakis kizárólag a hegység nyugati peremén, egy szűk régióban (Brenta-csoport) fordul elő mindössze. Ráadásul Wolfgang Eccarius mintegy ezer tőre teszi a teljes állományt, szóval ez sem az a faj, amivel csak úgy összefuthatunk a hegységet járva. Nem is sikerült másnak sem egész sokáig, hisz csak 1991-ben találták meg, majd 1996-ban írták le, mint új fajt.
Kreutz úgy véli, hogy a Nigritella widderi és a Nigritella rhellicani állandósult szerelemgyereke lehet (pentaploid kromoszómakészletű), egyébként pedig ő is apomixissel örökíti át magát. Viszonylag jól elkülöníthető a többi Nigritellától: zömök habitussal bír, a virágok mézajkának alapja nagyon széles, ami sajátos (amolyan tömött hatást keltő) megjelenést kölcsönöz a lilás-rózsaszínből lefelé enyhén világos rózsaszínbe átmenő virágzatnak. Június legvégén, július első felében virágzik, kicsit hamarabb, mint a rhellicani. Főleg utóbbi faj (esetleg a Nigritella austriaca – az ő dolomiti előfordulása meglehetősen képlékeny), valamint a Nigritella miniata/bicolor társaságában fordul elő.
Mi egy meglehetősen felhős napon kerestük fel a brentai lelőhelyet 2020 nyarán, mintegy 2400 m-es magasságban. Egy sípálya felső végében, egy menedékház környékén szúrtuk ki a legelső, impozáns, és szinte már Góliát méretű masszív tövet, utána pedig egy fél-egy órás hegyi túra következett, amikor is az ösvény mentén jöttek sorba a szebbnél-szebb példányok, néha N. rhellicanival (esetleg austriacaval) közösen pózolva, vagy a N. bicolorokat messzebről figyelve.
Vissza a sötétkosbor (Nigritella) nemzetséghez ↶
