A bodzaszagú egyáltalán nem is bodzaszagú, sőt, leginkább semmilyen szagú, ez orchideászok között már jó ideje ismert tény. Én például egyetlen példányon sem éreztem még a névadó cserje (Sambucus nigra) virágainak jellegzetes illatát, pedig jópárszor próbálkoztam. Ezzel szemben a sápadt kosbor (Orchis pallens) nagyon markáns bodzaillatot áraszt magából, úgyhogy erős a gyanú, hogy a névadás idején a két fajt egész egyszerűen összekeverték egymással (ami egyébként manapság is előfordul – bár kicsit tüzetesebben megnézve azonnal látszik a különbség: a sápadt kosbor zöldessárga virágairól hiányoznak a pöttyök, a sarkantyúk sokkal keskenyebbek, a murvalevelek a bodzaszagúnál markánsak, illetve nemcsak tőlevélrózsája van, hanem a száron is találhatók kisebb méretű levelek).
A faj azon kevés orchideák közé tartozik, amelynek két, egymástól nagyon eltérő színű virágalakja is előfordul, a gyakoribb sárga mellett rendszeresen lehet látni bíborpiros színű egyedeket is (a sarkantyú bejáratánál sárgás beütéssel). Hazánkban a sárga virágzatúak száma jóval meghaladja a pirosakét, míg az alpesi réteken sokkal kiegyenlítetteb ez az arány, utóbbi helyeken nagyon szép sárga és piros keveredést lehet elcsípni, mivel itt a példányszám is igen kiugró lehet. Mivel a bodzaszagú ujjaskosbor is – a többi ujjaskosborhoz hasonlóan – megtéveszti a rovarokat és nem kínál nektárt, ezért ez a kétszínűség egy további csavar lehet a rászedésben. A rovarok ugyanis tanulékonyak, és néhány látogatás után már nem dőlnek be a cselnek, viszont ha hirtelen rátalálnak egy teljesen eltérő színű egyedre, akkor a újra könnyedén becsapódnak, ezzel a stratégiával tehát a növények a megporzás hatékonyságát növelhetik.
A sárga egyedek egyébként a főként tavaszi kankalint (Primula veris), a pirosak az indás ínfüvet (Ajuga reptans) mímelik, a rovarok így esnek a bele a vizuális csapdába. Ezt úgy is mondják, hogy ez a két virágfaj a bodzaszagú mágnesnövénye. De nemcsak a rovarok becsaphatók, az ember is, például ha történetesen pont bodszagú ujjaskosbort keresünk az áprilisi (magasab helyeken májusi) réteken, akkor kifejezetten fárasztani tudja a szemet a rengeteg tavaszi kankalin jelenléte, és nem kis feladat a kismillió sárgás foltok közül kiszűrni az orchideafüzéreket.
Főként hegyi (alpesi) réteken, erdők tisztásain és szélein fordul elő, alapvetően mészkerülő. Európa középső-déli részén van az elterjédésnek fő súlypontja, Közép-Európa mellett megtalálható a Balkánon, Görögország kontinentális részén, Olaszország nagy részén, Franciaország déli és Spanyolország északi részén, emellett szigetszerűen Skandinávia déli vidékein. A mediterrán területeken dél felé haladva fokozatosan egyre inkább a közeli rokona, a Dactylorhiza romana, míg kelet felé (Törökország, Kaukázus, Türkmenisztán és Irán) a Dactylorhiza flavescens váltja fel; mindkét faj ugyanúgy kétszínű arzenállal támad. Itthon főként középhegységeinkben fordul elő, sehol sem tömegesen, ritka orchideának mondható.
Alpesi réteken hibridizál is egyéb ujjaskosborfajokkal, leggyakrabban talán a széleslevelű ujjaskosborral (Dactylorhiza majalis) történik ilyen baleset, de van adata (sőt, fotó is!) zöldike ujjaskosborral (Dactylorhiza viridis) történt hancúrra is. Mi a 2021-es erdélyi expedíción láttuk a – feltehetően – az előbbi fajjal alkotott hibridjét egy hegyi forráslápban. A bizonytalanság abból adódik, hogy jó forrásláphoz illően ott (is) nagyon erős Dactylorhiza burjánzás volt nehezen szétszálazható faji hovatartozásokkal.
Magyarországon főként a beerdősülés és a vaddisznókár fenyegeti, de nehezen viseli az éghajlat szárazodását és melegedését is, emiatt például Budapest környékén az elmúlt évtizedekben nagyon megritkult. Természetvédelmi értéke 10 000 Ft.
Vissza az ujjaskosbor (Dactylorhiza) nemzetséghez ↶
