A nemzetségnek mindössze egyetlen faja él Eurázsiában, az erdei korallgyökér (Corallorhiza trifida), de világszerte nem egy fajgazdag génusz. A „maradék” 14 fajnak Észak- és Közép-Amerika a hazája. Az összes képviselőjére jellemző a korallszerű rizómás gyökér – innen már nem nehéz kikövetkeztetni a nemzetségnév eredetét –, amelyből akár több vékony szárú, többnyire apró termetű hajtás is fejlődhet, úgyhogy alkalmanként lehet telepes megjelenésű is. A szárakon a levelek meglehetősen csökevényesek vagy rövidek, a fotoszintézis ugyanis itt másodlagos tényező, a tápanyagok jó részét a gombák hifáin keresztül más növényektől kapják – ilyen szempontból parazitáknak tekinthetők. A virágzat többnyire laza, kevés, néha sokvirágú, a virágok oldalsó külső leplei szálasak-lándzsásak, a tojásdad középső külső és a belső leplek gyakran összeborulva egy sisakszerű boltzatot alkotnak, színük a zöldestől a vörösesig változhat. A mézajak háromosztatú, fehér, nyelvszerű, rajta néhány bíborszínű pettyel.
Virágaik általában fakultatív önmegporzók, emellett apró rovarok is felelősek lehetnek a szaporodásáért. Főként a savanyú talajt és az árnyékos vagy félárnyékos erdőket (bükkösöket, fenyveseket, nyíreseket), azoknak is főként a középhegységi és magashegységi változatát kedvelik, illetve a messzi északon, a boreális zónában és a tundrán a törpefüzek, varjúbogyók és egyéb cserjék árnyékában érzik jól magukat. Európában mindenütt elterjedt, de a legtöbb helyen ritka és meglehetősen veszélyeztetett státuszú.
